Év végi kirándulás – 7. évfolyam
A 7. évfolyam 49 tanulója és osztályfőnökei június utolsó hetében Budapesten töltöttek két felejthetetlen napot. Az esős,
szeles időjárás nem zavarta betervezett napirendünket, mintha előre sejtettük volna a júniusi hidegfront jövetelét, minden
programunk benti helyszíneken zajlott. Tovább...
Kirándul a 8. évfolyam
Már kíváncsian vártuk, milyen is lesz egy zsilipben „utazni”, mivel sokat hallottunk a bősi zsilipről a fizikaórákon, ám
személyesen még nem láthattuk. A Dunán hajókázva jókedv vett erőt a csapatunkon. Figyelmesen szemléltük, ahogyan a
víz egyre feljebb emelkedik, és ezáltal a hajónk is egyre magasabban úszik. Tovább...
Beszámoló a 9.d osztály év végi kirándulásáról
Idei osztálykirándulásunk rendhagyó volt, legalábbis ami a hosszúságát illeti. A „londoni kiruccanás” után (amelyen az
osztályból 12-en is részt vettek) ugyanis jobbnak láttuk, ha minden téren takarékosak leszünk. Így esett választásunk a
Komáromtól pár kilométerre levő kabátfalusi Holdas lovastanyára. Tovább...
Balatonszárszó – 9.c
A 9.c osztály idén a balatonszárszói Annamari szálló vendége volt. Húszan mentünk. Vonattal, illetve kisbusszal
utaztunk, s már az utazás maga is maradandó élményt nyújtott. Tovább...
Osztálykirándulás – 9.b
A 9.b osztály 20 tanulója az idei tanév végén Sopronban kirándult. Tovább...
Osztálykirándulás – 5. c
Az 5. c osztály 2013. június 26-án Győrbe indult. A menetrend szerinti buszjárattal Dél-Komáromba utaztunk, majd
vonatra szálltunk. Tovább...
Osztálykirándulás – 5. c
Az 5. c osztály 2013. június 26-án Győrbe indult. A menetrend szerinti buszjárattal Dél-Komáromba utaztunk, majd
vonatra szálltunk. A Győr Plázában kellemetlen meglepetés várt: ezen a napon csak délután vetítettek filmet, ezért ki
kellett hagynunk a mozizást. Kipróbáltuk viszont a játékokat, nézelődtünk, vásároltunk a plázában, ezután a
McDonald´s felé vettük az irányt. Miután mindenki jóllakott, a városi busszal a városközpontba utaztunk, ahol
megtekintettük a Xantus János Múzeumot. Itt megismerkedhettünk Győr történelmével az őskortól egészen a 20.
századig. A fiúknak a puskák tetszettek a legjobban, a lányok a kiállított régi ékszereket és bútorokat nézték meg
alaposabban.
Mire délután hazaértünk, alaposan elfáradtunk. Legközelebb – ha módunk lesz rá – a győri állatkertet is
meglátogatjuk.
Év végi kirándulás – 7. évfolyam
A 7. évfolyam 49 tanulója és osztályfőnökei június utolsó hetében Budapesten töltöttek két felejthetetlen napot. Az esős,
szeles időjárás nem zavarta betervezett napirendünket, mintha előre sejtettük volna a júniusi hidegfront jövetelét, minden
programunk benti helyszíneken zajlott.
Az első nap a Campona Bevásárlóközpontban telt el. Délelőtt a Csodák Palotájában nemcsak játszva tanulhattunk,
hanem látványos hőtani kísérleteket is láttunk. Délután a társaság háromfelé vált szét: volt, aki végigizgult vagy -nevetett
(érdeklődésének megfelelően) egy-egy mozifilmet, volt, aki a Tropicarium lenyűgöző lakóira volt inkább kíváncsi. A
központból mindenki elégedetten távozott, hisz a választott élményt sokan még megtetézték vásárlással és sztárvadászattal.
Az elszállásolás és vacsora után többen a focipályán és a tornateremben múlatták az időt, mígnem a helyiek tanácsára
romantikus esti sétára nem indultunk a közeli Gellért-hegyre. Az ötlet nem aratott osztatlan sikert a hűvös szél és az egyre
emelkedő út miatt, de a páratlan látvány, a panoráma a Citadelláról hamar mosolygóssá változtatta a morcos arcokat is.
Hazafelé már valamennyien úgy gondoltuk, vétek lett volna ezt kihagyni.
Másnap az eXbox Élménypark várt ránk. Itt jól és kevésbé jól ismert sporttevékenységek közül válogattunk: volt
asztalitenisz, célbadobás és tollaslabda, palánkfoci és számítógépes foci, száguldozhattunk rolleren, görkorcsolyán,
gördeszkán, illetve megismerhettünk eddig nem látott kerekes járműveket is (és most már tudjuk, mi a gauswheel vagy a
robstep). Alig vártuk persze, hogy megérkezzenek a vezetőink, akik segítségével nem mindennapi lehetőségekhez
jutottunk: lehetett falramászni (és nemcsak az idegesség miatt), szaltózni a bungee trambulinon, vagy felvenni a sisakot,
felcsatolni a hevedert és elindulni a kalandpálya első állomására. A legbátrabbak kiállták a legnagyobb erőpróbát:
teljesítették a nagy kalandpálya mind a 20 állomását 8 méter magasban!
Nagyon fáradtan, de nagyon elégedetten tértünk haza az „eddigi legjobb kirándulás”-ról.
Kirándul a 8. évfolyam
Már kíváncsian vártuk, milyen is lesz egy zsilipben „utazni”, mivel sokat hallottunk a bősi zsilipről a fizikaórákon, ám
személyesen még nem láthattuk. A Dunán hajókázva jókedv vett erőt a csapatunkon. Figyelmesen szemléltük, ahogyan a
víz egyre feljebb emelkedik, és ezáltal a hajónk is egyre magasabban úszik. Mivel az időjárás is kedvező volt, a hajó
teraszáról is élvezhettük a kilátást, ahogy a Duna hömpölyög hajónk alatt. Mire végeztünk, már mindenki izgatottan várta
a pozsonyi állatkertet, hiszen az egzotikus állatok látványa mindig különleges érzéssel tölt el. És nem hiába vártuk, újra
elbűvöltek minket az állatok: nem minden nap lát az ember vízilovakat, párducokat, zebrákat, zsiráfokat, oroszlánokat és
egyéb, a mi városunkban nem található állatokat! Csodálattal töltött el az oroszlánok kemény pillantása, az őzek kecses
járása, a majmok vidám játéka és a lajhár lomha mozgása. Mivel éppen etetési időben értünk oda, több állatot is
láthattunk, hogyan és mit esznek egy-egy átlagos napon. A csimpánz hagymát majszolt, a lajhár a banánnal próbálkozott.
Persze ezután a McDonald’s következett, ami szintén nem maradhat ki a programból. Visszafelé úton végig jó hangulat
uralkodott a buszon, és sokunkban ott motoszkált az a gondolat, hogy utoljára vagyunk így, nyolcadikosként együtt.
Beszámoló a 9.d osztály év végi kirándulásáról
Idei osztálykirándulásunk rendhagyó volt, legalábbis ami a hosszúságát illeti. A „londoni kiruccanás” után (amelyen az
osztályból 12-en is részt vettek) ugyanis jobbnak láttuk, ha minden téren takarékosak leszünk. Így esett választásunk a
Komáromtól pár kilométerre levő kabátfalusi Holdas lovastanyára. Június 25-én reggel az iskola elől indult kis
„autókaravánunk” (néhány segítőkész szülő utasszállítóként működött közre – hálás köszönetünk érte!), s bár erősen felhős
és hűvös volt az idő, mi vidáman és optimizmussal telve foglaltuk el „főhadiszállásunkat”: a puszta méretes „sátorházát”.
Míg a házigazda és felesége a kemence körül tüsténkedtek, hogy nekünk finom lángost süssenek ebédre, Marika „néni”
érdekes és szórakoztató előadást tartott nekünk őseink életmódjáról, ruházatáról, fegyvereiről, a jurtakészítés fortélyairól, a
nomádok szokásairól. Beszámolóját néhány eszköz bemutatásával tarkította, s közülük az egyik íjat később ki is
próbálhattuk. Utána belekóstolhattunk a rovásírás rejtelmeibe: szorgosan másoltuk a palatábláról a székely rovásábécé
betűjeleit, s próbáltuk megfejteni a Marika által lerajzolt szavak jelentését. Ezt követte a kézműves foglalkozás:
megtanultunk körmön fonni. Hihetetlen, de még a fiúk is pompás karkötőket készítettek! Mire a finom lángos megsült, már
a napocska is a delelőn járt (volna, ha sütött volna…). Ebéd után jöhetett a mozgás: ki-ki „lóra pattant”, íjászkodott,
focizott, avagy a füvön felállított trambulinon égette el feles kalóriáit. Bár eredetileg úgy terveztük, hogy az Esthajnalcsillag
kísér majd haza utunkon, a kellemetlen időjárás miatt úgy döntöttünk, rövidebbre zárjuk a napot. Délután még tűzifa után
néztünk, nem kis munkával tüzet raktunk, s estebédre sült kolbászt, szalonnát, kenyeret és zöldséget tálaltunk magunknak
és néhány bennünket meglátogató szülőnek. Mire valamennyiünket hazafuvarozott a „magántaxi” (szülő, testvér, egyéb
családtag), már-már sötétedni látszott (persze, ez csak a felhők játéka volt…). Mondhatjuk, remek napot töltöttünk együtt!
Hiszen egy ilyen jó kis társaság mindenhol jól érzi magát.
Osztálykirándulás – 9.b
A 9.b osztály 20 tanulója az idei tanév végén Sopronban kirándult.
Bőséges programnak néztünk elébe: az első napon városfelfedező kvíz várt – ahol a tanulók egymással versenyezve
ismerhették meg a város nevezetességeit. A második napra egy Fertő tavi sétahajózást és ruszti biciklitúrát terveztünk.
Sajnos a rossz időjárás miatt ez félbeszakadt, ám a sétahajózás során megismerkedhettünk a tó történetével, csodálatos
élővilágával. A harmadik nap délelőttjén Kati mama kalauzolta végig a csoportot Sopron belvárosán, érdekes történetekkel
gazdagítva az idegenvezetést. Megtekintettük Hídvégi Béla vadászkiállítását, majd a Tűztoronyból a város panorámájában
gyönyörködhettünk.
A szálláshelyünkön lehetőség volt szabadidős tevékenységre, társasjátékokra, sportolásra (kosárlabda, röplabda, foci).
A kirándulás az elmaradt biciklitúra ellenére jól sikerült, jól éreztük magunkat, új élményekkel gazdagodtunk.
Balatonszárszó – 9.c
A 9.c osztály idén a balatonszárszói Annamari szálló vendége volt. Húszan mentünk. Vonattal, illetve kisbusszal
utaztunk, s már az utazás maga is maradandó élményt nyújtott. Megérkezésünk után elfoglaltuk szobáinkat, majd irány a
Balaton! A víz kellemes, a hangulat kitűnő. Első nap kora estéjén a szálló medencéjében spontán vízilabda-mérkőzés vette
kezdetét. A hangulat és az idő is egyre forrósodott. Éjjel egy hatalmas vihar legalább az időjárást enyhítette. A hangulatot
nem. Másnap újra várt a Balaton. Majd a déli forróságot a helyi József Attila Múzeum hűvös helyiségeiben vészeltük át.
Az interaktív kiállítás tudáspróbájának győztesei (Gábor és Ádám) a tanító néni vendégei voltak egy jégkására. Aznap
kora este a vízilabda-mérkőzés visszavágójára került sor. A legszebb gólt Dóra dobta – a medence partjáról. Takarodó előtt
dinnyepartit rendeztünk. Harmadnap, mintha csak az időjárás is távozásunkat siratná, rosszabbra fordult, így szakadó
esőben utaztunk haza.
Köszönjük a felejthetetlen kirándulást Habán Hajnalka osztályfőnökünknek, és Csintalan Diana tanító néninek.